Nagyon szeretem, ha esküvőre vagyunk hivatalosak. Szeretem a légkört, csodálni a díszleteket, a párt, élvezni, hogy mindenki boldog. Nagyon örültem, hogy Gyöngyiék meghívtak minket is az esküvőjükre, ami teljesen kielégítette a “csodálás hiányom”. 🙂
Ő, mint menyasszony gyönyörű volt, de nem is gondoltam, hogy máshogy lesz, mert amikor nem menyasszony, akkor is gyönyörű. A ruha meseszép volt, nagyon illet a helyszínhez, a Visegrádi palotához, ami kicsi és meghitt volt egy esküvőhöz, de mégis pompás és díszes. Oda még Robint is elvittük, így látta élete első esküvőjét (a palotában már volt, csak nem sokat láthatott még a hasamból egy évvel ezelőtt).
Benjinek el kellett magyarázni, hogy mi az az esküvő, amíg várakoztunk, mondtuk neki, hogy majd jön a menyasszony, aki szép fehér ruhában lesz. Amikor vonultak be, mutattuk, hogy nézd, itt a menyasszony. Ránézett, majd rámutatott egy fehér zakós férfire:
– Nézd Mami, ott egy másik menyasszony! (hát igen, lehet azzal kellett volna kezdeni, hogy a menyasszony az esetek többségében nő, és egyszerre csak 1 van jelen…)

Másikat is alkotott, amikor az anyakönyvvezető mondta a beszédét, és ahhoz a részhez ért, hogy húzzák egymás ujjára a gyűrűt, ami a végtelenséget szimbolizálja, hiszen nincs se kezdete, se vége. Ezt elkaphatta Benji, mert hangosan felkiáltott:
“Mami, még nincs vége! Még nincs vége! Nincs vége!”
Még az anyakönyvvezető is mosolygott.

A szertartás után hazavittük Edinának Robint, mi pedig visszamentünk az Udvarház étterembe, ahol a lagzi volt. Nem is ismertem eddig ezt a helyet, ami igazán kár, mert gyönyörű helyen van, fent a Hármashatár-hegy tetején meseszép panorámával Budapestre. Annyi angol rokont láttunk már Pesten vendégül az elmúlt években, milyen jó lett volna onnan fentről megmutatni a kilátást. (na majd legközelebb).
Benji a lagzi alatt meglepően jól viselkedett, talált magának egy kis barátot, egy nagyon cuki kislány, Lili személyében, akivel elfutkároztak együtt. Várta a tortát, de nem tudott olyan sokáig fent maradni, így az utolsó órában elnyomta az ölemben az álom, így én csak egy-ültő helyemből tudtam csodálni a történéséket. Pont a közelünkben rendezett be Tomi (ugyanaz volt a fotós és a ceremóniamester, mint nálunk) egy rögtönzött műtermet, ahol lehetett a párral fotózkodni, vicces parókákkal, szemüvegekkel, boákkal. Szerintem baromi jó képek lesznek, nagyon kíváncsi vagyok rájuk!
Nagyon sokat nosztalgiáztam is közben a mi 5 évvel ezelőtti esküvőnkön, és, hogy milyen jó lenne még egy esküvő csak a buli kedvéért 🙂
Mindenesetre mi nagyon jól éreztük magunk, és sok-sok boldogságot BudaGyöngye!

Ki vezet kit?

Egy kis szoknya igazítás

Éljen az ifjú pár!