Nagyon jó volt, habár tudom, hogy most anyagilag megterhelő volt nekik, de olyan jó volt, hogy itt tudtak lenni velünk. Most öt nappal a hazautazásuk során kezdem csak megszokni azt csendet (már amilyen csend 2 “mindenlébenkanállal” lehet), amit maguk után hagytak…

Külön jó, hogy pont Benji szülinapján is itt tudtak lenni, és habár anyagi okok miatt annyira most nem tudtunk kirándulni, azért mégis tartalmasan telt, bár lehet Apu a napi boltba járkálást és Anyu a napi főzéseket nem gondolja annak… 🙂

Azért voltunk veterán autó kiállításon, a csatorna melleti kis pubban, Apuék horgásztak is, Dinálval Birminghamben botránkoztunk, Benji zsúrján kisvonatoztunk (angolosan esőben), sárkányt eregettek, kismotoroztak.

Mindenesetre mikor pakoltak Benji megjegyezte, hogy ő is megy repülővel 😦
És mikor hazamentek meg kellett tanítani neki, hogy mit jelent az, hogy valaki hiányzik neked. Most is ha este kérdezem, hogy hiányoznak-e neki a Nagyiék, mondja, hogy igen, és műsírással mondja, hogy “sírok”. (gondolom azért, mert mondtam, hogy nekem is hiányoznak és szomorú vagyok.)

Tegnap este pedig kicsit meghasadt a szívem, hogy mikre emlékezik. Jön be hozzám este a fürdőszobába, hogy nézzem, hogy dob puszit “Nagyinak” és fújja a kis tenyerével, majd Papinak, Dinának is sorban.
Kérdezem, hogy Csodának nem dob? (ő a kutyánk otthon, és mostanában egyébként ő lett a képzeletbeli pajtása)
Mosolyog és neki is fúj egyet, majd mondja, hogy Mosoly cicának is dob.
“Jaj, de örülnek otthon a nagyiék!” – mondom, erre ő felemeli a kis mutatóujját és szemrehányóan mondja, hogy:
“Nem még! Van másik cica is!!”
(A szomorú ebben az, hogy ennyire nem vette észre, hogy szegény Szaffi cica pont akkor halt meg, amikor otthon voltunk. Végülis jó, hogy nem tűnt fel neki, de reméltem elfelejti majd…)
Így dobtunk Szaffinak is egy puszit, és utána már elégedetten ment el aludni…