Már nagyon készültünk erre a szülinapra, mert ez az első, amit már meg is értett. Már napok óta visszaszámláltunk, hogy még mennyit kell aludni a szülinapjáig, és mondogatta is, hogy 3 éves, és 3 gyertyája lesz.
A kérdésre, hogy milyen tortát szeretne, rendszerint az a válasz jött, hogy “cukrosat”, így az már tuti volt, hogy smarties lesz a tetjén. A Túró Rudi imádata miatt pedig Túró Rudi alap lett.
Bár szerencsére, mivel jött a kiscsalád ellátták bőven Rudival, ha a torta rosszul sült volna el.
Bár szerencsére, mivel jött a kiscsalád ellátták bőven Rudival, ha a torta rosszul sült volna el.
Szombaton úgy jött ki a lépés, hogy a délutáni alvása után köszöntöttük (mert két hete focizni jár, illetve csak nézi, mert nem túl bátor ahhoz, hogy be is álljon), bekapcsoltam az Alma együttes ide illő számát, énekeltük neki a Happy Birthdayt, az asztalon egy rakat ajándék és az új bicó, de annyira zavarba jött, hogy egyem a szívét elsírta magát és hozzám bújt. Kb 10 perc kellett, hogy megnyugodjon és ki merje nyitni az ajándékait, de utána már nem volt megállás!
Nem tudom mi ez a félénkség, mindenesetre ma a bölcsiben is ünnepelték, remélem ott nem tört el a mécses, és jövő hétvégén lesz még egy barátos zsúr féle is, remélem ott is engedi majd magát ünnepeltetni.
Tőlem egy levelet is kapott, amiben összefoglaltam az évét, így ide azt most nem írom le, úgyis csak Rá , meg rám tartozik, és ha elég idős lesz hozzá, majd odaadom Neki.
Azt meg úgyis Ő is, és mindenki tudja, hogy nagyon-nagyon szeretem!! Olyan jó nekem, hogy pont Ő az én fiam!
Másnap, 16-án pedig Apák napja is volt, így Daddynek is járt Happy Birthday éneklés, mert Benji szerint Daddy Nap volt, és mily igaz.








