Nyuszi Hopp

Tanakodtunk, hogy hogyan legyen ez a nyuszi dolog, hiszen idén  már biztos érti majd és feltétlen szeretnénk, hogy Neki is emlékezetesek maradjanak majd ezek az ártatlan pillanatok.
Szerencsére mindkét kultúrában egyezik, hogy a tojásokat el kell rejteni, és azt a kis delikvenseknek meg kell keresni. Richard szerette volna átmenteni az ő gyerekkorából a hagyományt, hogy a nyuszi ott hagyja a lábnyomát amerre jár és azt kell követni (lisztbe mártott három ujj a titok…), én meg nem tiltakozni, mert nem volt miért, olyan aranyos. Ráadásul idén örülhettünk, hogy nem a hóba jött a nyuszi olyan hideg van, így a házba “tojt”.
Reggel sikerült korábban felkelnünk (ami nem egyszerű, mert Kisvörösmókus 6 felé kel mostanában, és a Nagyvidámsün is követi őt úgy 7 felé.
De sikerült titokban “belábnyomozni” a lakást, így a reggeli nagy ágyban hancúrt követhette az “Ú meg Á”. Bár inkább félve fogta a kezem úgy mutogatott, hogy mi az a fehér nyom a földön. (mostanában amúgy is félénk az új vagy szokatlan helyzetekben), de rájött az ízére, és utána szabadon keresgélte a csokikat és nagyon örült a két kis könyvnek is. Egyik könyv most nagy kedvenc, egy Spot nevezetű kutya bújkál itt-ott és meg kell keresni. Ennek a könyvnek a hátulján kicsiben lehet látni a sorozat többi részét, ahogy Spot ilyen-olyan kalandokba keveredik. Minden este ezt mostanában nézegeti és mutatja, hogy “ezt is megvesszük, ezt is megvesszük”, és most úgy örült, hogy kapott még kettőt. Azóta is azt a mesét olvastatja este.

Idén Robin is kapott jelzésként csokit és egy könyvet, csakhogy Benji tudja, hogy nem mindegyik az övé, persze beletelt egy kis időbe, még elfogadta, hogy a 6 csokiból 1 nyuszi az nem az övé 🙂

Idén nagyon kitettem magamért és kalácsot is sütöttem, ami igazán finom lett, csak kicsit lapos és odakozmált, de majd a következő jobb lesz külalakra is!

Sajnos a nyuszi vadászat csak videón van meg, és nagyon nagy méretre és nem fér ide (de a Benjis képnél lehet a háttérben látni a nyomokat). De csináltunk pár képet előző nap, amikor kisvonatozni voltunk. (Benji szintén félt, alig akart felülni, Robin összetojta magát, esett a hó, majd megfagytunk, de nem tántorodtunk el! 🙂

Kicsit lapos, kicsit égett, de a Miénk!

Hozzászólás