Bizony rohan az idő, sajnos ez azt is jelenti, hogy csak egy hét és oda a segítségem, megy haza Anyu, és bele kell vetnem magam a kétgyerekes létbe, mert idáig semmit nem kellett a háztartással foglalkoznom, és Benjinek is akadt egy állandó játszópajtása (persze csak addig amíg haza nem jön Richard, mert onnantól senki más nem jó, csak Daddy, Daddy és Daddy)
Nem is tudom, hogy bírnám, mert a héten megint elkapott a fránya tejláz. Pedig már reménykedtem, hogy most jobban megy szoptatás, de egy kis seb elég arra, hogy valami baci felment a mellembe és begyulladt. Fájni annyira nem fájt, de most 39.7-ig felment a lázam, és egyik este lázgörcsre ébredtem ami nem maradt meg a legkellemesebb élményként bennem.
Most szedem az antibiotikumot és bízom benne, hogy rendbe tesz.

Kis pöttöm nagyon szépen fejlődik, már visszanyerte a születési súlyát, és kiderült végre, hogy 52 cm hosszú. Ami furcsa, mert rövidebb és nehezebb, mint Benji volt ilyenkor, viszont sokkal vékonykábbnak tűnik. Viszont iszonyat nagy ereje van már most. Emelgeti a fejét, nagyon erősen markol, rúg.
Eddig nagyon “jó” baba, sokat alszik és csak akkor sír ha valami baja van. Annyira nem hasfájós, illetve ha fáj neki, kis segítséggel gyorsan megszabadul a bántó gázoktól. Furi, hogy nem bukik (egyáltalán semmit) hanem felnőtt módra büfizik.

Benji még mindig nem annyira féltékeny, inkább segít, hozza a pelust, cumit neki, “mine!’ felkiáltással jelzi, hogy most ő szeretné fogni egy kicsit, megszagolja ahol éri, és mondja, hogy “büdi bébi”. 🙂
Egyedül amikor Richard fogja, akkor mondja, hogy tegye vissza azonnal a mózeskosárba, vagy neki is sürgőssen az ölébe, nyakába kell másznia.
Nagyon gyorsan telnek most a napok, talán mert már nem új a helyzet, és nem csodálkozom rá minden apró dologra, mint 2 éve, de lehet el kell kezdenem ezt újra megtanulni, mert nagyon nem szeretném, hogy elszaladjon mellettem az idő és arra ébrednék, hogy a két lakli kamasz fiam a hónuk alá csap…