Tegnap este gyönyörű hó esett, alig vártuk, hogy felkeljünk, és menjünk és megmutassuk Benjinek hogyan kell hóembert építeni. Na persze, hogy csak a képzeletünkben élt egy hóba röhögve belerohanó, hempergő gyerek képe, aki kicsi kezével próbál hógolyókat gyúrni és lapogatja a hóember hasát.
Azt hiszem ez az idilli kép egy darabig továbbra is csak a fejünkben fog élni, ugyanis kijelenthetjük, hogy kisfiunk (ne szépítsük) utálja a havat.
Már a csizma felvételnél is gondok voltak, hiszen azt sem szívelelte eddig, és egy lépést sem volt hajlandó tenni, csak letettük a hóba és bömbölt. Ekkor még bizakodtunk, hogy csak a zöld kiscsizma az oka a sírásnak és dupla zoknival ráadtuk a cipőjét, de az eredmény ugyanaz. Keserves ordítás….

Mutogattunk, mosolyogtunk, hömpölygettük a gurigákat, semmi…

Az sem segített, hogy a Richard megdobta egy hógolyóval gondolván ez milyen vicces. Na itt még nagyobb sírás lett a vége, és bevittük.

A télikert biztonságából persze már röhögve nézett minket kint, ahogy építjük neki a hóembert (szerinte “bembe”).

Amikor kész lett, azért felnyaláboltuk, hogy legyen egy családi képünk is, de itt már a sapka újra felvétele is sírást váltott ki, így mindannyian bemenekültünk a melegbe és bentről csodáltuk tovább “Bembét”.