Pub teszt

Kénytelen voltunk “feláldozni” magunk és pub tesztelésre indultunk, mert 1 hét múlva itt lesz a kis család és anyu szülinapját jó lenne megünnepelni egy jó kis angol tipikus pubban, kandallóval, steakkel, guinnes-el.
Megállapítottam az angol zöld vidéken autózva, hogy nem döntöttünk rosszul amikor egy évvel ezelőtt kijjebb (nem, nem kiljebb) költöztünk a városból, itt annyira szép minden, kedvesek az emberek, farmok vannak, helyi girbe-gurba zöldsét árul a bolt, sok szép falu van a környéken ahol mindenki mindenkit ismer. És sok a falusi kocsma is, bár itt a kocsma teljesen más, mint otthon. Itt ez a vasárnapi családi program, hogy gyerekestül pubba mennek az emberek és “sunday roast”-ot esznek. (ami egyébként sima sült hús lényegében kicsit felcicomázva köretekkel). Ezekben a pubbokban dől el sok minden, és sok mindenkinek ez a kultúra is, vannak helyi kvíz versenyek hetente, teke, kártya, billiárd bajnokságok, comedy, karaoké, mit hol szervez a sörhasú pub tulajdonos.

3 pub van versenyben, egyik azért jó, mert közel van és tipikus angol kis kunyhó, a másikban viszont jobb a kaja de kicsit messzebb van, a harmadik közel is van, jó is a kaja de nincs hangulata és nem is annyira angolos, szóval van egy hetünk, hogy döntsünk…

Csak kettőről készült kép, mert az egyiket még tegnap néztük meg és oda nem vittem a gépet.
Ez a Rose Inn Baxterley-ben van, nagyon aranyos kis pub, kacsató is van mellette (bár ha este jönnénk ebből nem lehet majd sokat látni), ahol persze Benji megkergette a kacsákat, illetve kergette volna, mert azért megtartotta a kacsa és embergyerek közti illendő távolságot, és érdekes módon most bezzeg fogta Richard kezét, amit amúgy sosem enged….

A másik amit ma megnéztünk a Shuttington-ban lévő Knob, kicsit nagyobb volt és nem volt hangulata bent, bár megjegyeztük magunknak jövő nyárra, mert olyan szép volt a kilátás a teraszról a környező vidékre, hogy láttuk magunk sörrel a kezünkben üldögélni miközben Benji a mászókákon mászik és kertjében rohangál majd.

Játszótér

Még nem nagyon szoktunk oda, mert kicsit hosszú séta vezet oda, és engem senki nem tol babakocsiban. De hétvégén voltunk Richarddal és nagyon élvezte, bár az idő 70%-át még mindig azzal tölti, hogy a nála nagyobb gyerekeket bámulja tátott szájjal. Nem tudom mi lesz ha kicsit hidegebb lesz, lehet, hogy jégcsapok fognak lógni az álla alján, mert néha még a nyála is kicsordul úgy néz…

Odafelé még duzzogott, mert muszáj volt felvennie a Dougtól kapott új vagány dzsekijét…

Muszáj megemlékezni itt arról, hogy már betöltötte a 16. hónapját is.
Egyre nagyobb, a 86-os ruhák még éppenhogy rájönnek. Csak ámulunk Richarddal, hogy milyen nagy már, jó lenne egy kicsit megállítani az időt, mert ez a kor most nagyon élvezetes.
Beszédben nincs nagy ugrás. Új szavak: Bumm (bármi ha leesik)
lala = mazsola
lőlő = szőlő
birdie (madárka angolul)
brumm brumm (mackó)
toktok =tiktak, azaz óra
bá = bácsi, de egyelőre minden ember lazán csak BÁ

Nagyon nagyon sok mindent megért, majdnem minden állatot megmutat a könyvben kérésre, mossa saját fogát, beteszi a koszos pelust a szemetesbe ha kérem, le-fel megy a lépcsőn egyedül.
És még mindig minden zenére táncol. Odáig fejlődött, hogy elég ha Tanti vagy Nagyi elénekli a Brumm brumm Brúnót a telefonba, elkezdi riszálni magát, közben fülig mosolyog és brummog…

Benji a könyvmoly

Imád olvasni, persze ez kép nézegetés még, illetve mostanában megmutatja már a dolgokat és nagyon sok mindent felismer. Van olyan könyv, ahol egy pici kacsát kell kiszúrni az oldalakon és még én is néha bajban vagyok, de Kis Sas-szem rögtön kiszúrja és mutatja is hogy “Ápáp”.
Richard meg olyan aranyos volt, hogy csinált neki egy szuper könyv tartót, amit ő is elér, nem egymáson vannak a könyvek így nem kell nehéz könyveket leemelni róla, és nem is egymás mellett, hogy csak a könyvgerincet lássa, így felismeri, hogy melyik könyvet is akarja éppen olvasni (általában mindegyiket), ráadásul kerekei is vannak így ide-oda tologathatja. Ilyen ügyes az én Uram!

És még egy ilyen játék tartó ládát is csinált, ahová ráadásul Benji is befér, így ő is elzárható ha rosszalkodik, ha nem tudnátok hova tűnt a gyerekünk, most már tudjátok hol keressétek 😉

Amikor elmentek otthonról

Turbó Benji, nem tudjuk mitől került ilyen állapotba, tényleg nem adtunk neki semmilyen illegális pörgetőt…

Egyébként most fürdés közben észrevettem, hogy jön 3 rágója egyszerre, lehet ennek köszönhető a felesleges levezetendő energia…
Érdekesen alakulnak a fogai, felül 4, alul 3, majd üres hely és alul egy rágó, másik irányban két üres hely majd rágó… :-))

Katy és James esküvője

Hétvégén Richard hugának voltunk az esküvőjén, így duplán is sógornőm lett (bár tudom, hogy ilyen nincs, és komolyan kellett gondolkoznom rajta, hogy miért is).
A közelben egy hotelben volt megrendezve, ott volt a ceremónia, a lagzi és ott is aludtunk este. Minden nagyon “katys” volt, a legjobban nekem az általa készített “virágcsokor” tetszett. Színes gombokból volt varrva, nagyon vagány de mégis szép volt. Persze mindent a narancs uralt, mert ez a kedvenc színe. A körmei is ilyenre voltak kifestve. A ceremónia szép is rövid volt és persze magukat nem meghazudtolóan vicces is. A zeneválasztás is és a vers is amit felolvastak. Persze Alexander is nagyon fess volt és megható volt, hogy ő is részt vehetett az esküvőjükön, persze nem értette, hogy  mi is ez a felhajtás és pont a hitvesi csók után amikor síri csend lett megszólalt, hogy “nagyi, nagyon kell pisilnem!’. Persze mindenki röhögött.

Sajnáltam, hogy a mi esküvőnkön még nem volt Benji, mert tényleg olyan szépek voltak így hárman…
Benjink egyébként végig aludta a szertartást és a fotózást a szállodaszobában, szerencsére, mert így legalább nem kellett utána rohangálni. Gyomorgyuriként pont a vacsora kezdetére ébredt fel, gyorsan felöltöztettük (borzasztóan fess volt a kis mellényében és nyakkendőjében) és mentünk is le. (én ekkora elég morcos lettem, mert egy nő megkérdezte, hogy jól látja-e, hogy jön-e a második baba…persze pont akkor amikor végre jobban éreztem magam a bőrömben, mert egy jó ideje futni járok ha tudok és végre rámjött az új ruha is…na ezek szerint többet kell futnom és a fini vacsit se tudtam jóízűen megenni)
A lagzi is illet hozzájuk nagyon, volt vicces fejtörő, fóliából szoborkészítési verseny, James elénekelte a dalukat (fiatalkorában punk zenekara volt).
Benji is nagyon élvezte a sok embert, szaladgált fel-le, persze mindig oda ment ahova nem engedtük, kifelé kacsákat hallgatni, vagy a konyhába megnézni, hogy éppen mi jó készül.
Péter bácsi csinálta a tortát, nem gondoltam volna de nagyon szép lett és még finom is, pedig nagyon nem szokott bejönni ez az angol fajta esküvői torta amit hónapokkal az esküvő előtt készítenek el (alkoholban áztatnak mindenféle aszalt gyümölcsöt aztán érlelik hónapokig) és az a szokás, hogy a felső részét elteszik és az első évfordulón eszik meg. (hogy hogy nem romlik meg addig??? hááát azért nem vetekszik egy jó kis Daubner brazil diós tortával az biztos…)

Torta és a gomb virág csokor

Másnap nagyon fáradtan keltünk mert Benji vagy a meleg szoba miatt, vagy a szokatlan környezet miatt de kétszer kelt este és csak nagyon nehezen lehetett visszaaltatni. Aznap volt a szülinapom, Richard reggel köszöntött és kaptam tőle egy szép fülbevalót és egy doboz gyümölcsös csokit (nem tudom ki eszi meg de én a nő beszólása miatt biztos nem) és rendelt a szállodába egy óriási csokor virágot. Utána visszamentünk Jayne-ékez ahol továbbra is az új párt ünnepeltük de azért nekem is elénekelték a Happy Birthday-t.
Nagyon nagyon fáradtan értünk haza, így végül is nem volt olyan igazi szülinapi ünneplés, jó lesz ha jön a kiscsalád november elején és akkor remélem megünnepeljük utólag.

szülinapi virágok