Hipp-hopp megjártuk Magyarországot kettesben  Benjivel 5 napra, mert hivatalosak voltunk Marina és Richard esküvőjére. Richard is persze, csak 2 felnőtt repjegyre már nem volt pénzünk, de én nem hagyhattam ki, hogy két barátom összeházasodott!
Anyuék persze nagyon nem bánták, hogy 3 hét múlva imádott kisunoka/kisöcsi újra látogatását tette. És persze én sem, hogy ők vigyáznak rá, így sikerült megint túlszerveznem magam és ide-oda rohantam a 4 nap alatt. Dédi, Dóri, Vera, hasfogyasztás, ajándék vásárlás, úszás és persze az esküvő!
Nagyon jól sikerült (nem is emlékszem mikor maradtam ki hajnal 3-ig utoljára…), szuper volt a csuklós buszos ötlet az esküvő után, habár ők sem úszták meg az angol-magyar esküvőkre jellemző totál leizzadást :-)). Vicces volt nézni a sok angolt, hogy szenved a 30 fokos “kánikulában”…
A vacsi és a buli egy nagyon helyen Budafokon volt megrendezve, már a neve is zseniális szerintem: Borköltők Társasága Pinceétterem. Nagyon finom ételek, nagyon kedves tulajdonosok, meseszép helyszín, szuper terasz, szóval biztos elviszem Richardot is egyszer odaenni (habár tőlünk sajnos nagyon messze van).
Marina nagyon szép volt (nem is ejtett sok könnyet :-)), Richard szép beszédet mondott, kevesen de jót táncoltunk (Richard 87 éves nagypapája nyomta a legjobban a fiatalok szégyenére…).
Jó kis este volt, amit másnap győztem kipihenni…még én úsztam addig Benji anyuval és tantival megjárta Keresztúron a játszóházatt, ami nagyon bejött neki, pedig azt hittem nem fog merni mászkálni, de teljesen fel volt pörögve amikor megérkeztünk, labdázott, vonatozott, ugrálóvárban ugrált, elektromos autóban ült…azt hiszem nem kell kifejtenem, hogy aznap nem nagyon kellett altatni.. 🙂

Sajnos már itthonról írok, ami azt jelenti,hogy szerencsésen túléltük a repülőutat. A landolás iszonyat volt, később, már ma hallottam a tv-ben, hogy el akarták a járatokat törölni, mert olyan veszélyes szél fújt Londonban. Na de gondolom kellett a pénz, így felszálltunk, háááát ha először repültem volna (mint a szegény mellettem ülő lány) biztos letennék egy időre a repülésről. Én is landoláskor szorítottam Benjit csukott szemmel, bentre mantráztam, hogy “ügyes a pilóta minden rendben lesz” miközben ő mit sem sejtve nyünyüzött és nézte az imbolygó látképet. Egyébként le a kalappal előtt, mindkét repülő utat nagyon jól bírta, csak hagyni kellett sétálgatni (bocs az utasoktól, mert néhányuknak autózott a karfáján, megnyomta a dvd lejátszóját, vagy csak néha-néha belemosolygott az arcukba) de hát inkább ez, minthogy üvöltsön az ölemben. De szerencsére nem minden utas volt mogorva és olyan jól esett, miután landultunk egy néni odajött hozzám és azt mondta “Nagyon szép és kiegyensúlyozott ez a kisfiú, köszönöm, hogy elnézhettem őt az út alatt”. Jól esik néha (sőt mindig) az ilyen ritka pozitív hozzászólás.

Mikor megérkeztünk széles vigyorral fogadta Daddy-t, de olyan fáradt volt, hogy a kocsiban 5 perc után tonhalas szendvics evés közben bealudt: