Újabb lánybúcsún vagyunk túl, ezúttal Richard hugát, Katy-t búcsúztattuk el lányságától.
Stratford-upon-Avon mellett Coughton Court faluban béreltek ki egy egész házat, 15-en voltunk összesen, nagyon szuper volt.
Egész hétvégés összejövetel volt, így Benji két napra Richardra maradt, immár otthonról jelenthetem, hogy minden porcikája ép, nem fogyott le (ha!) és állítólag jókat röhögtek, bírkóztak együtt..
Én pedig élveztem, hogy egy szobám volt csak egyedül nekem, hajnal 2-kor kerültem ágyba mindkét este aggódás nélkül,mert tudtam, hogy reggel húzhatom a lóbőrt 11-ig akár! Bár azért az elalvás része nehezebb volt, mert második este nagyon hiányoztak már és furcsa volt, hogy nem mehetek be a szomszéd szobába meglesni, hogy hogy alszik Benji… és persze az se segített, hogy a legtöbb lánynak hasonló korú gyereke van (vagy éppen terhes) és persze sokszor kerültek szóba a gyerkők…
A lánybúcsú igazán csajos volt, Katy nem szeretett volna bulit, így azt találta ki, hogy aki tud osszon meg valami érdekes képességet a többiekkel, így volt origami hajtogatás, muffin díszítés (Katy arccal), maszk készítése amit másnak vettünk fel (már aki) Stratfordban, sörkóstólás (egyik lány egy sörgyárnak dolgozik), csoki felismerő verseny, hullahop tanítás, James (a jövendőbeli) lerajzolása chippendale-ként…stb, ezt persze sok bor elfogyasztása mellett. Wii is volt a házban így este már azzal rendeztünk táncverszenyt (mindenféleképpen kérek ezt szülinapomra…)
Szombaton Stratford-upon-Avonbe mentünk ebédelni egy francia étterembe, nagyon-nagyon jó kaját, amit utána 1 órás evezős hajózással dolgoztunk le az Avon folyón (egyszerre csak 4 embernek kellett evezni így nem volt nehéz…)
Vasárnap Richard és Benji elénk jöttek mert átmentünk Richard nagynénijéhez aki ott lakik a közleben, már rég elszerettem volna menni hozzá, mert legendák szólnak róla a családban, hogy milyen mesés helyen lakik, na és tényleg…De, hogy ez a nő hogy bír egy ekkora birtokot rendben tartani teljes munkaidős jogi állás mellett férj nélkül??? Érthetetlen.
Kis tipikus angol kunyhó nagyon szép régi bútorokkal egy óriási bírtokon ami tele van állatokkal. Ezek után nem is megyünk Benjivel fizetős állatsimogatós helyre, mert volt itt minden: teknős, rengeteg papagáj, nyuszi, 3 kutya, csirkék, libák, kecskék, szamár, póni és két nagy ló…Mellette rengeteg friss gyümölcs lógott fürtökben a gyümölcsfáról, óriási cukkinik és rengeteg zöldség a kertben, tényleg mint egy varázsföld…
Kár, hogy nem marattunk sokáig, és hogy Benji be volt rezelve minden állattól, csak ha fogtam akkor volt nagylegény…
De most már tuti, hogy ha idősebb lesz, akkor visszatérünk..












