Már csak egy hónap a nagy, első szülinapig!!! Hihetetlen, de nagyon megy már a visszaszámlálás, már csak azért is, mert akkor jön Nagyi, Nagypapi és Tanti is, így egy kicsit nekem is szülinapom lesz :-)))
Brigantinknál nagyon jól indult a 11. hóforduló, vidáman ébredt, pedig aggódtam, hogy rossz éjszakánk lesz, mert tegnap már láttam, hogy egyszerre nyom kifele két fogat. Ebből reggelre áttört egy, így a 11. hófordulót + 1 foggal ünnepeljük, immáron 5 fogasan!
10.700g és 76cm (bár már 80-as ruhákat hord)
Mozgás fejlődésben nagyot lendült, mert állandóan álldogálna, húzza fel magát mindenhova, pakol le-fel az asztalról/asztalra. (a pakolászást egyébként is nagyon szereti, bármi ami üreges és belefér bármi kis dolog azzal el van, mint a csacsi a Micimackóban a lufival, imádja ki-be pakolni a kockákat egy üres dobozba)
Az elmúlt héten kezdett el szabályosan mászni, de ha gyorsan kell menekülni pl az apja elől, akkor még mindig kommandózik.
A védőnő azt mondta, hogy mozgásban innentől már csak az számít, hogy 18 hónapos koráig járjon.
Beszédfejlődésben semmi változás, csak gagyog, de én nem hallok ki semmi érthetőt már. Se Ági néni, se nénje…Néha azt mondja, hogy mamama, de nem tudom, hogy már tudatos-e
Így indult a reggelünk:
Majd napközben nagy játék szanálást tartottunk, mert azon kaptuk magunk, hogy elönt minket a műanyag…
 |
| “Ezt sem engedem, hogy kiszanáld, és ezt sem, és ezt sem…” |
Richardnak sikerült megjavítania a táncoló, hápogó kacsát amit még Dinától kapott, Benji nagyon értékelte (bár ezen a videón még csak hápogott és zenélt, de egy óra múlva beindult a mozgásfejlődése is…)