Az előző poszt végén utaltam rá, hogy Őurasága kinőtte a kis kádját, így hétvégén beszereztünk egy nagy kádba rakható ülőkét, amit azon melegében még ruhástól ki is próbált, én meg konstatáltam, hogy ajaj, erről is mindjárt lelóg a feje…
Először kicsit meg volt illetődve, hogy hoppá mi ez az új szék, majd mintha egy főnöki székben ülne onnan dirigálta a szüleit. Akkor még nem sejtvén, hogy ez majd a vízben lesz jó, megelégedett ezzel is
Majd eljött az este és a fürdés, először gyanakodott és nézte a Richardot, hogy miért nem ő fogja és hogy hogy vizes a teste amikor mi mindketten szárazak vagyunk, de a végére belejött és ő is ütötte a vizet és a hajmosást is jobban viselte. Még jó, hogy hiszen így olyan volt mintha egy fodrász szalonban lett volna





Hűű micsoda trón :-))) tényleg jó vásárt csináltatok!
Így elnézve Benjit, hát szép nagy baba. Leának is ilyen ülőkéje volt (amíg új kádat nem kapott) de ő lötyögött benne :-)))
A masszás tuti jó lehetett, kár, hogy nem lehettünk ott 🙂 Megnéztem volna Humor Haroldot, és meg is dögönyöztem volna a kis hurkáit ;-)))
sok puszi Nektek!!
KedvelésKedvelés