A török basa és a fürdője

Az előző poszt végén utaltam rá, hogy Őurasága kinőtte a kis kádját, így hétvégén beszereztünk egy nagy kádba rakható ülőkét, amit azon melegében még ruhástól ki is próbált, én meg konstatáltam, hogy ajaj, erről is mindjárt lelóg a feje…
Először kicsit meg volt illetődve, hogy hoppá mi ez az új szék, majd mintha egy főnöki székben ülne onnan dirigálta a szüleit. Akkor még nem sejtvén, hogy ez majd a vízben lesz jó, megelégedett ezzel is

Majd eljött az este és a fürdés, először gyanakodott és nézte a Richardot, hogy miért nem ő fogja és hogy hogy vizes a teste amikor mi mindketten szárazak vagyunk, de a végére belejött és ő is ütötte a vizet és a hajmosást is jobban viselte. Még jó, hogy hiszen így olyan volt mintha egy fodrász szalonban lett volna

Azóta meg még jobban is élvezi, röhög és pancsol. Jó kis vásár volt 12 fontért. Csak nem tudom pár hónap múlva mibe ültetjük ha ezt is kinőtte…
Nagyon kis kéjenc, hétfőn voltunk a környék “új szülők” klubjában, amit a védőnőnk szervezett és volt baba masszázs tanítás amit végig élvezett míg a többi 6 baba nyavajgott, ő meg feküdt a hasán mint egy igazi férfi még én maszíroztam a hátát. A háttérben nyugtató madárcsicsergés zene, ő meg amikor a hátára kellett fordítani végig kurjongatta és gügyögte a masszázst, minden csendes vagy sírós baba anyukája meg csak röhögött rajta. 🙂 Az én kis Humor Haroldom!