Visszaérkeztünk…

Újra Angliában… :-(((
De pozitív, hogy túléltük kettesben a repülőutat, és Benji egy angyal volt végig. Magamra kötöttem, de a kocsit is toltam, mert jó volt tárolónak. A repülőn felszálláskor evett, majd nézelődött, megnézegette az elöttünk léő ülés hátulján, hogy mi a teendő vészhelyzetben és ennek tudatában nyugodtan elaludt.
Az anyja viszont tiszta ideg volt (tényleg nem tudom mitől is izgultam) és persze sikerült elhagynom az útlevelét, majd fél óra várakozás után mikor végül szólítottak, hogy lehet beszállni, nyúlnék az útlevelemért és nincs meg. Kezdődött a mega pánik, hogy persze minden összekészülődés után tuti lekésem és nem jutunk haza, persze eltört a mécses mire a biztonságiakhoz értem. De hála Istennek megtalálták ott ahol átvilágítanak.
Egyébként sokkal rendesebbek voltak a magyarok mint odafelé az angolok. Előre vittek minden sorban, segítettek a babakocsit le-fel vinni és a Priority sorba is beállhattam anélkül, hogy vettem volna erre jegyet. Viszont a gépen nem mert senki mellém ülni 🙂 De sebaj így legalább volt egy egész sorunk.
Benji sajna nem ismerte meg a Richardot amikor megérkeztünk, Richard legnagyobb bánatára. Ennyi időt várt rá és még egy mosolyra se méltatta.
Érthető módon mivel egyedül voltam nem csináltam képeket, mert így se volt elég kezem.

Viszont még van lemaradásom otthonról, hiszen a szülinapom pont úgy jött ki, hogy otthon voltam
Tiszteletemre felvette a cool rockabili ingjét, Mamó is átjött megköszönteni

 Ezt a fanti pólót pedig Tantitól kapta, kár, hogy minden ruhát két hét alatt kinőtt….

Ezt pedig Nagyitól kapta, de ez már akkor is szoros volt, pedig milyen zabálnivaló!

 És utolsó vasárnap megint találkoztunk Lencsiékkel (éppen céklát majszolt), megint barátkozni akart de biztos féltette a játszószőnyegét és meghúzta Benji haját, amire a kis betoji nagy sírásban tört ki. Itt is üzenem, már kiheverte és most már ő húzza az enyémet haspuszikor 🙂 Lehet ezt is tőle tanulta?!

Visszaérkeztünk…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Utólag is Boldog szülinapot :-)))

    Nagyon ügyes vagy, hogy segítség nélkül repültetek haza! Nem csodálom, hogy paráztál, én is tiszta ideg lennék, hogy “túléljük”!

    A fotók pedig, ohh! Imádom! Mindegyiken olyan széééép Benji!!! Már most szuper jóképűséges!!! Jajjj lesz az angol csajoknak pár év múlva!!!

    Kedvelés

Hozzászólás