Ma meglepő dolog történt…
Mióta Benji megszületett mérgelődök, hogy hova tűnt (ha volt egyáltalán) az angol gentlemen-ség. Amin ki szoktam akadni (bár a repülős utazás alkalmával is tapasztaltam) az a buszozás és az emberek érdektelensége amikor le-fel emelgetem a babakocsit egyedül. Állhat mögöttem bárki, nő, férfi, fiatal, öreg, kor, nem nem számít mert abszolút nulla (értsd zéró, nill, semmi) segítőkészséget nem tapasztalok. Mindenki álldogál tovább és végig nézi, ahogy egyedül leszenvedem a 8 kilós babakocsit  benne a szintén 8 kilós gyerekemmel majd jobb esetben utánam leszállnak, rosszabb esetben mellettem lenyomakodnak a buszról és tovább állnak.
Mivel mostanában elég gyakran utazunk buszon babakocsival (hordozóval nem tudunk úszásra menni vagy oda ahol tudom, hogy később le-fel kell majd vennem) sporttá kezdtem űzni, hogy vajon mikor Benji hány éves lesz amikor valaki fel ajánlja, hogy megemeli a babakocsi alját és én is végre tapasztalhatom a “híres” angol udvariasságot. Ez idáig nem fordult elő. Így rászoktam arra, hogy miután leemeltem a kocsit hangosan megköszönöm a semmit “Köszönöm a segítséget” mondattal. Legalább nekem jól esik, bár tudom az ilyen emberek nem törődnek vele.
Ma is már miután jeleztem, magamban készültem a mini monológomra amikor is miután megállt a busz a mögöttem álló gentleman felkiáltott, hogy “Nem, nem, nem, hagyja csak hölgyem, majd én leemelem!”
Úgy meglepődtem, hogy muszáj voltam a köszönöm mellett elmondani neki, hogy “Ön volt az első angol ember 4 hónap alatt aki segített a buszon!”
Erre ő felnevetett:
“Persze, mert én skót vagyok!” (és megfordult, mert zavarában rossz irányba indult el)
:-))) Hát igen, a skótok tényleg udvarisabbak de ezt már régen megállapítottam. A rekord döntés pedig folytatódik tovább: vajon mennyi idős lesz Benji amikor egy angol segít nekünk?

És nem a sztorihoz illik, de egy tegnapi kép:

Az előző poszt végén utaltam rá, hogy Őurasága kinőtte a kis kádját, így hétvégén beszereztünk egy nagy kádba rakható ülőkét, amit azon melegében még ruhástól ki is próbált, én meg konstatáltam, hogy ajaj, erről is mindjárt lelóg a feje…
Először kicsit meg volt illetődve, hogy hoppá mi ez az új szék, majd mintha egy főnöki székben ülne onnan dirigálta a szüleit. Akkor még nem sejtvén, hogy ez majd a vízben lesz jó, megelégedett ezzel is

Majd eljött az este és a fürdés, először gyanakodott és nézte a Richardot, hogy miért nem ő fogja és hogy hogy vizes a teste amikor mi mindketten szárazak vagyunk, de a végére belejött és ő is ütötte a vizet és a hajmosást is jobban viselte. Még jó, hogy hiszen így olyan volt mintha egy fodrász szalonban lett volna

Rohamos gyorsasággal eltelt még egy hónap, és Benji ma ünnepli, hogy már 4 hónapja velünk van. Ennek alkalmából kap extra 10ml szülinapi tejet, sajnos csokival még nem tudom megbolondítani.
Mindenesetre ekkortól lehet elkezdeni a kóstoltatást az itteni ajánlások szerint. Illetve 4-5 hónaposan. Itt azt mondják, hogy 6 hónapos koráig mindenféleképpen kell glutén tartalmú ételt ennie (krumpli, lisztes dolog),  mert kimutatták, hogy így kisebb az esélye, hogy később allergia vagy érzékenység alakuljon ki. Érdekes, hogy ez totál ellentétben áll az otthon adott tanácsokkal szemben. Hát így legyen az ember okos.
Végülis én úgy döntöttem, hogy akkor kezdem el a hozzátáplálást, ha már látom, hogy a tej nem elég neki, magyarán gyakrabban kér enni, és kevés kakis pelus van. Akkor valószínűleg táplálóbb ételre is szüksége lesz. Addig egye csak az anyatejet. Vagy ha szomjas, csak reszelt almát vagy barackot adok neki addig amíg megelégszik vele.
A “kis” 4 hónapos egyébként 8200g, és 68cm, térhetünk át egy új ruhaméretre. Kész csőd ez a gyerek, hogy 2 hetente növi ki a ruháit 🙂
Nagyobb “trükköt” nem tanult meg az elmúlt hónap alatt, illetve sokkal többet nevet, néha hangosan kacag a legváratlanabb dolgokon (mint pl amikor Tacskó Tódort véletlenül a hasára ejtettem…szegény utána még 4-5 ször direkt rádobtam, mert annyira jóízűen nevetett…na jó csak finoman)
Határozattan megragad és megtart tárgyakat, rázza a csörgőt, pelenkát és rongy darabot gyűröget.
Megfordulni még nem fordult meg, de hát ekkora feneket nehéz is emelni…
És kinőtte a fürdőkádját….éppen van benne egy kis víz, mert amikor beletesszük Arkhimédész törvénye alapján kiszorul az összes és csak egy kis pocsolyában fürdik…

A hófordulós és Tacskó Tódor:

Benji egyik angol dédije 90 éves lett október 11-én (éljenek a mérlegek!) és ennek alkalmából összegyűlt a Laker család apraja, nagyja. Richard 4 unokatesója, 3 partnerrel, és egy gyerekkel, sógornőmék hárman, nagybácsi, nagynéni, szülők, és a dédi. Szóval voltunk páran. A gyerekek pedig mint egy orgona sípjai (Alexander 2, Oliver 1, Benji 3.5 hónapos), ők szórakoztattak mindenkit. Bár Lakerekhez méltóan voltak játékok is (mint amikor karácsonykor összegyűlnek), Katy kinyomtatta mindenkinek egy csecsemő képét fekete-fehérben, csapatokra oszlottunk, és ki kellett találni, hogy ki kicsoda. Nagyon jó ötlet és vicces, pláne amikor engem kevernek össze Daviddel, Richard unokatesójával, vagy Richard kiskori képére hiszik azt, hogy ő volt a nagymama.
Volt papírrepülő hajtogatás is (most a köpőcsőzés és gumigolyók lövöldözése hálistennek kimaradt) Ezek az angolok már csak ilyenek, mindegy, hogy mi csak érzelmekről ne kelljen beszélni.
Dédi Joan egyébként nagyon jófej, szellemileg teljesen ott van, és jó a humora. Nagyon aranyos volt, teljesen meghatódott, és persze megemlítette, hogy sajnos az egyik fia John már nem lehet velünk, hiányos a létszám de így is nagyon örült.

Persze Benjit agyon csodálták, és büszke anyai keblem csak dagadt, pedig nem nagyon mosolygott vagy röhörészett, inkább meg volt szeppenve a sok ember láttán.

A köszöntés, és a torta:

A Laker fiúk így nevetnek…

Elkezdtünk úszni járni, és csütörtökön meg volt az első óra. Illetve a harmadik, de ugye otthon voltunk, és az első kettőről lemaradtunk.
Nagyon jó volt, Benji gyanakvóan viszonyult a több ezer fürdőkádnyi vízhez, és csak akkor sírt amikor alá kellett meríteni. Egyébként jó hangulatú volt az a fél óra, angol gyerekdalokat énekeltünk (illetve én úgy csináltam mintha az első sor után is tudnám hog folytatódik és csak laláztam…) és ezek alatt kellett csinálni a gyakorlatokat. Benji azt szerette a legjobban, amikor kinyújtott kézzel a hasán kellett húznom a karom közé pedig dobtak egy kis játékot és azt én fújtam felé. Ez teljesen lenyűgözte és elterelte a figyelmét az ismeretlen mélységtől.
Decemberig minden csütörtökön fogunk járni, biztos ha megszokja a nagy vizet talán mosolyogni is fog.
Csak az öltözőben tudtam róla képet csinálni, de itt is látszik milyen deltás úszóbajnok az én fiam! 🙂
(egy speckó eldobható úszópelenkára kellett felhúzni ezt a speckó vízhatlan úszógatyát, amit nem kis erőfeszítésbe telt lehámozni a hurkáiról amikor vizes volt…)

Újra Angliában… :-(((
De pozitív, hogy túléltük kettesben a repülőutat, és Benji egy angyal volt végig. Magamra kötöttem, de a kocsit is toltam, mert jó volt tárolónak. A repülőn felszálláskor evett, majd nézelődött, megnézegette az elöttünk léő ülés hátulján, hogy mi a teendő vészhelyzetben és ennek tudatában nyugodtan elaludt.
Az anyja viszont tiszta ideg volt (tényleg nem tudom mitől is izgultam) és persze sikerült elhagynom az útlevelét, majd fél óra várakozás után mikor végül szólítottak, hogy lehet beszállni, nyúlnék az útlevelemért és nincs meg. Kezdődött a mega pánik, hogy persze minden összekészülődés után tuti lekésem és nem jutunk haza, persze eltört a mécses mire a biztonságiakhoz értem. De hála Istennek megtalálták ott ahol átvilágítanak.
Egyébként sokkal rendesebbek voltak a magyarok mint odafelé az angolok. Előre vittek minden sorban, segítettek a babakocsit le-fel vinni és a Priority sorba is beállhattam anélkül, hogy vettem volna erre jegyet. Viszont a gépen nem mert senki mellém ülni 🙂 De sebaj így legalább volt egy egész sorunk.
Benji sajna nem ismerte meg a Richardot amikor megérkeztünk, Richard legnagyobb bánatára. Ennyi időt várt rá és még egy mosolyra se méltatta.
Érthető módon mivel egyedül voltam nem csináltam képeket, mert így se volt elég kezem.

Viszont még van lemaradásom otthonról, hiszen a szülinapom pont úgy jött ki, hogy otthon voltam
Tiszteletemre felvette a cool rockabili ingjét, Mamó is átjött megköszönteni

 Ezt a fanti pólót pedig Tantitól kapta, kár, hogy minden ruhát két hét alatt kinőtt….

 És utolsó vasárnap megint találkoztunk Lencsiékkel (éppen céklát majszolt), megint barátkozni akart de biztos féltette a játszószőnyegét és meghúzta Benji haját, amire a kis betoji nagy sírásban tört ki. Itt is üzenem, már kiheverte és most már ő húzza az enyémet haspuszikor 🙂 Lehet ezt is tőle tanulta?!